Betét (inlay/onlay)

A betét átmenetet képez a fogtömés és a fogpótlás között, mert a fogorvos lenyomatok alapján a fogtechnikussal készítteti el a betétet. Az inlay/onlay segítségével állítjuk helyre fogainak anatómiai fomáját, funkcióját, rágóképességét és esztétikus megjelenését.

A betétek készítését akkor alkalmazunk, amikor a fog felépítése már töméssel nem oldható meg biztonsággal. Mivel minden fogtechnikai betét egyénileg az adott fogba készül személyre szabva, így precízen illeszkedik az előkészített üregbe. A kezelés általában két alkalmat vesz igénybe. Az első alkalommal lenyomatokat kell venni mindkét állcsontról, viaszharapással rögzíteni a fogak harapását, és ideiglenes töméssel lezárjuk a kialakított üreget. Második alkalommal a betét beragasztása történik az előkészített fog belsejébe. A betétek (inlay/onlay) készülhetnek kerámiából, üvegszállal megerősített kompozitból, aranyból.

Gyökérkezelés

Az időben nem kezelt fogszuvasodás miatt, esetleg valamilyen sérülés miatt a fogbél begyullad. Ezt az állapotot a fogbél elhalása követi, amely a kóros baktériumok révén a fog körül is gyulladást okoz. A gyulladt vagy már elhalt fogbéllel rendelkező fogak megmentésére nyújt lehetőséget a gyökérkezelés. A fogak gyökérkezelése egy olyan fogászati eljárás melynek során a sérült vagy fertőzött fogbelet először eltávolítjuk, gyógyszeresen kezeljük, majd gyökértöméssel helyettesítjük. A gyökérkezelés fájdalom mentesen, helyi érzéstelenítésben végezik fogászatunkon. A gyökérkezelés akkor sikeres, ha a gyökércsatornák fizikai és kémiai tiszítása után a gyökércsatornákat lezáró gyökértömés megfelelő hosszúságú, gyökércsúcsig ér; falálló, gyökércsatorna széleit eléri; és nem tartmaz légréseket. Ebben az esetben nem jut élettér a kóros baktériumoknak, megfelelő szájápolás mellett akár élete végéig is megmaradhatnak a gyökérkezelt fogai. Célunk, hogy Ön a legjobb prognózisú kezelést kapja rendelőnkben. Ebben segítségünkre van a kezelés során alkalmazott Apex lokátor, digitális röntgen.