Fogzománc rendellenesség - hypoplasia

Fogzománc rendellenesség esetén a zománc szerkezete, mennyisége vagy minősége romlik, szemmel látható elváltozások jelentkeznek a fogakon. A sérült, hiányos fogzománc miatt hamarabb és könnyebben alakul ki fogszuvasodás vagy fogérzékenység. A kevésbé ellenálló védőburok ugyanis kevésbé védi a fogakat a szájüregi savas behatásokkal szemben. Belső, örökletes okokból, vagy külső környezeti hatás nyomán, a fogzománc szerkezete megváltozik, állapota romlik, ami nem csak esztétikai probléma, bár az is jelentős, hisz a mosoly az emberi arc egyik legfontosabb összetevője, de egészségügyi gondokhoz is vezet.

 

A fogzománc rendellenességnek két fő típusát különböztetjük meg. Beszélhetünk genetika/örökletes rendellenességről, illetve kialakulhat a betegség külső hatások eredményeként is.

Genetikai hypoplasia:

Egy, a fogzománcot érintő genetikai betegség, mely során a zománc embrionális fejlődése zavart szenved. Genetikai betegség, tehát egész élete során végigkíséri az embert, így a tejfogakat és a maradó fogakat egyaránt érinti.

A fogzománc örökletes fejlődési rendellenességének főbb tünetei:

  • a fogzománc vékony, puha, porózus, gyorsan kopik vagy törik,
  • elszíneződések a fog felületén (fehértől sárgás-barnás színig változhat),
  • a fogzománcban apró gödrök, súlyos esetben lyukak keletkeznek,
  • fogérzékenység, fogszuvasodás.

 

Külső hatásra kialakult hypoplasia:

A környezeti hatásra kialakuló fogzománc rendellenesség nem örökletes okok miatt jelentkezik, hanem a magzati vagy kisgyermek korban éri valamilyen truma vagy külső behatás a fogzománcot, ami negatívan befolyásolja a fogzománc fejlődését.

A környezeti hypoplasia főbb tünetei:

  • egy vagy több fog is lehet érintett,
  • tej- vagy csontfogon is kialakulhat,
  • a fogzománc porózus, vékony, lágy, könnyen elválik a dentintől,
  • sérülékeny, gyorsan kopó fogzománc,
  • elszíneződések a fog(ak) felületén (fehértől sárgás-barnás színig változhat),
  • a fogzománcban apró gödrök, súlyos esetben lyukak keletkeznek,
  • gyakori fogérzékenység, fogszuvasodás,
  • szifilisz okozta rendellenesség tünete: felső metszőfogak élén félhold alakú zománchiány.

A környezeti hypoplasia kialakulásának több oka is lehet:

  • vitaminhiány (A-, C-, D-vitamin hiány),
  • terhesség alatt az anyánál fellépő fertőzés, láz,
  • az anya által a várandósság során szedett gyógyszerek,
  • születési rendellenességek, koraszülés,
  • kora gyermekkori betegségek (bakteriális vagy vírusos fertőzések), gyógyszeres kezelések,
  • a vér alacsony kalciumszintje,
  • túlzott fluoridbevitel,
  • fogakat ért trauma,
  • szifilisz.

 

A fogzománc rendellenesség kezelése:

A kezelés során többféle célt is figyelembe kell venni. Fontos a fogszuvasodás megelőzése, a fogérzékenység csökkentése és az esztétikai problémák megszűntetése, enyhítése is.

A betegség kezelésének több módja is van, mindig a páciens adottságainak megfelelően kell kiválasztani a szükséges kezeléseket. Fluoridos ecsetelőkkel, zselékkel, habokkal helyi kezeléssel lehet erősíteni a fogzománcot. Esztétikus fogtöméssel lehet a szerkezeti egyenetlenségeket kipótolni. Erősen roncsolódott fog esetén koronával, eltávolított fog esetén implantátummal vagy híddal lehet pótolni a fogat. A foltok eltávolítására fogfehérítés csak nem sérült zománc esetén alkalmazható.